Szerettünk volna egy bejegyzést írni a mosható pelenkákról. Hogy mennyire nem ufó dolog, de olyan hosszas beszélgetésbe fogtunk erről egymás között, hogy elnapoltuk a posztolását. Mindenképp közzétesszük, ha kicsit rövidebb lesz, mint a Háború és béke.
Beszéljünk akkor inkább a versenyről. Kicsit az esélytelenek nyugalmával jelentkeztünk, hiszen egyrészt a mosható pelenkázás csak kis százalékát mozgatja meg az embereknek (egyelőre), másrészt már egy hete szavaztak a versenytársakra, mikor egyáltalán beneveztünk, így jelentős hátrányból indultunk.