2013. február 26., kedd

Summerhill iskola


Az angliai Leistonban működő Summerhilli Szabad Iskola egy reformpedagógiai kezdeményezés. Az iskolában a kezdetektől fogva nem volt kötelező az órák látogatása, és az iskolában egy széles jogkörű közös tanár-diák önkormányzat működik. Az iskola az 1960-as években vált híressé az USA-ban és Nyugat-Németországban az alapító, A. S. Neill „Summerhill – a radical approach to child rearing” c. könyve nyomán.

2013. február 24., vasárnap

Hordozósok, hogyan kommunikáljunk? Segítsetek!

Vatanai Kipawa
Már rég óta motoszkál bennem egy kérdés. Sok anyukát látok, aki nem csak keguruban, hanem kendőben, mei-tai-ban is kifelé köti a babáját. Szívesen szólnék neki, ám megbántani, okoskodni, tolakodni semmiképp nem szeretnék. Nyilvánvaló, hogy NEM azért teszi, mert ártani szeretne. Sokan nem is tudják és hálásak a hordozós jótanácsokért, mások azonban zaklatásnak veszik, jobb esetben csak lepattintanak azzal, hogy "különben sír a kicsi". 

Olyan megközelítéseket, MONDATOKAT szeretnék összegyűjteni, melyek segítenek tapintatosan, segítő szándékkal közelíteni a kifelé hordozó anyukákhoz.

Mert ugye nem mindegy, hogy a jó szándékot hogyan kommunikáljuk... hogy az elgondolkodtat vagy egy életre elveszi a kedvet a hordozástól (elvégre a babakocsisoknak senki nem szól be... ugye?).

2013. február 19., kedd

Mosható pelenkakészlet INGYEN, önkormányzati támogatással? Igen!

60.000 forintos pelenkacsomag árát teljes egészében visszaigényelhetik a terézvárosi lakosok, méghozzá 15 napon belül!

Hogy hogyan? Ennek jártunk utána a hivatalnál. Három féle kedvezmény létezik, az egyik a sokak (lényegében bárki) számára elérhető "orvosi ajánlás", illetve a nagycsalád.

A biomama.hu a kedvezményt igénybe venni kívánó terézvárosi lakosoknak  kedvezményes csomagokat kínál, valamit tanácsadással is segíti az érdeklődőket.


Ha eddig bizonytalankodtál, ha drágálltad egyszerre a ráfordítandó összeget, ha most hallasz róla először... most kockázatmentesen próbálhatod ki a mosható pelenkát. Miért hagynád ki?

2013. február 17., vasárnap

A hordozókendő stresszvédettséget biztosít


Kedves kismamák, kisbabás szülők:) Dr. Bagdy Emőke az alábbi videóban arról beszél, hogyan biztosítható egy életen át tartó stesszvédettség a babánknak és hogy miért simogassunk sokat. Szívből ajánlom!



2013. február 14., csütörtök

Mit jelöl a ruhacimke? Bőrbarát, emberbarát, környezetbarát. Akkor a többi micsoda?

Sajnos a textilek károsanyagtartalma nem városi legenda... a 90-es évek elején fordultak svájci és német tudósok a téma kutatása felé és kimutatták, hogy rengeteg egészségre káros, rákkeltő, allergén anyag van a textilekben, mint pl. formaldehidek, ftalátok, nehézfémek, azoszínezékek. Mostanában a Greenpeace is vizsgálja... szomorú eredményekkel.
Aztán, amikor a saját bőrünkön is megpróbálunk messzebb tekinteni... sokan nem is tudják, sejtik, hogy ruháikat kényszermunkások, gyerekek, kizsákmányolt nehéz sorsúak készítik pihenés nélkül, méghozzá életveszélyes munkakörülmények között (ötvenezer halálos baleset csak Kínában, 2011-ben).

A károsanyagok ebben a hatalmas mennyiségben kikerülve a környezetet is súlyosan szennyezik, mivel a kemikáliák semlegesítése a kieresztés előtt a legtöbb helyen (Ázsia) nincs is ellenőrizve.
Jó, jobb hír azonban, hogy létezik a fogyasztót, készítőt és környezetet védő, a tudatos vásárlót tájékoztató szabályozás és egységes jelzés a textilekre vonatkozóan is. KERESSÉTEK, ISMERJÉTEK EZEKET! Különféle fokozatok léteznek a károsanyagmentességtől a gyártási folyamat környezetbarát módjának  és az emberséges munkakörülmények figyelembevételéig.
Az ilyen termékek megvásárlásakor nem csak magad, családod egészségéért, de embertársaid életminőségéért, környezeted megóvásáért teszel egy lépést!